Egyedül maradt. Társai vagy vázába kerültek - és azóta vidáman illatoznak egy fűtött szobában-, vagy pedig feladták, és az enyészet nyelte el őket. Ő még itt van, de az ereje fogytán. Egyre kevésbé tudja felvenni a harcot a természet viharaival szemben, és az egykor büszke, színpompás szirmai mára kifakultak.
A szél elcsendesedett, és a rózsa valami furcsa neszre lett figyelmes. Nem tudta elképzelni, hogy honnan származhat, hiszen mostanában nem járt erre senki. Felemelte a fejét, és reménykedve nézett ki az ágak közül. A nesz egyre közelebbről hallatszott, és nem sokkal ezután egy fiút pillantott meg, aki mosolyogva közeledett.
- Ki lehet ő? És vajon mit keres erre?- tette fel a kérdést magának.
- Biztosan egy eltévedt vándor- gondolta aztán-, és kezdeti érdeklődése újra közönnyé vált.
A fiú határozott léptekkel közeledett, majd megállt a bokor előtt. Óvatosan széthajtotta az ágakat, majd tenyerébe fogva a rózsát, meleg tekintettel, bátorítóan rámosolygott. Aztán tovább ment. A rózsa értetlenül nézett, de közönyét újra érdeklődés váltotta fel. Egyelőre nem tudta felfogni, hogy mi történt, de hirtelen meleg borzongás futott végig rajta.
- Mi volt ez? És mi történt velem? –kérdezte önmagát, de a kérdésre nem tudta a választ. Csak azt érezte, hogy kezd visszatérni belé az élet, és reménykedve várta a holnapot.
- Lehet, hogy megint eljön? Lehet, hogy újra érezhetem meleg tenyere bátorító védelmét? De nem! Miért jönne? Miért lenne szüksége egy hervadt rózsára?
A rózsa ilyen gondolatokkal hajtotta álomra a fejét, és álmai zavarosak, értelmetlenek voltak.
Aztán jött a reggel, és a reggellel a fiú is. Aztán később jött este is, és a rózsa kezdett kivirulni. Pedig a fiú nem tett semmi különöset, csak adott egy keveset abból, ami lényéhez tartozott: melegséget, bátorítást, törődést.
A rózsa élete ettől kezdve teljesen megváltozott. Közönye elmúlt, szirmai dacoltak a széllel, és állandóan mosolygott.
Aztán egyszer csak a fiú elmaradt. Nem jött este, nem jött másnap reggel, nem jött egész nap, pedig megígérte. A rózsa nem értette, hogy mi történt, és egyre szomorúbb lett. Éjjel rosszul aludt, fáradtan ébredt, de valami furcsa reménykedéssel nézett a távolba, hátha valahol megpillantja. De semmi… Fájdalmas szemmel meredt a semmibe, és anélkül, hogy végig gondolta volna, mit tesz, éles töviseit kinyújtotta.
Ahogy telt az idő, a rózsa úgy süppedt újra a közönybe, és csak az járt a fejében, hogy már megint vesztett. Azt gondolta, hogy az a melegség, amit a fiútól kapott eddig, csak arra volt jó, hogy megértse, mit veszített.
Szanaszét hulló szirmokkal várta az elkerülhetetlent, amikor hirtelen iszonyú érzés kerítette hatalmába, és valami furcsa érzékkel megérezte, hogy baj történt. Minden erejét összeszedve kiegyenesedett, megpróbálta minél magasabbra emelni a fejét, hogy a fiú-legyen bárhol-, meglássa, és aggódással vegyes fájdalommal üzente, kérte, hogy adjon hírt magáról! Sértettsége elmúlt, és csak arra tudott gondolni, hogy az most nem számít, vele mi lesz, csak az, hogy a fiúnak ne essen baja!
Néma várakozással teltek a percek, az órák, és a rózsa már majdnem feladta, amikor a fiú váratlanul megjelent. A tövisek okozta fájdalom ellenére kedvesen, őszinte szeretettel nézte a megtépázott szirmokat, majd óvatosan a tenyerébe vette a rózsát, aki megszégyenülten, szomorúan fogadta kedvességét. Aztán a rózsa lelkéből megkönnyebbült sóhaj szakadt fel, látva, hogy a fiúnak nem esett baja.
Aztán eleredtek a könnyei…
Mikor egy kissé megnyugodott, ledobálta töviseit, mert megértette, hogy velük önmagának és másoknak is fájdalmat okozhat.
A fiú jött még egy ideig, majd látogatása ritkább lett, aztán végleg elmaradt.
A rózsa még mindig dacol a széllel, faggyal, mert rájött, hogy nem adhatja fel!
2011
2011
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése