1952. június
A Nap ezen a nyáron keveset pihent. Szikrázóan szórta sugarait, és ha néha elbújt, csak azért tette, hogy meleg eső öntözhesse a kertek gyümölcsfáit.
A cseresznyefa ágai görnyedtek a piros húsú termés alatt, és a várandós kismama vágyakozva nézte őket. Az alsó ágak már kopaszon árválkodtak, mert minden nap csipegetett róluk. Imádta a cseresznyét! Ahogy nézte a bíbor szemeket, olthatatlan vágyat érzett arra, hogy leszakítsa őket, hogy érezze az édes, zamatos gyümölcs ízét a szájában. Gondolkodás nélkül fellépett az első ágra, majd feljebb, egyre feljebb mászott, hiszen magasan voltak a legszebb szemek.
De finom- gondolta magában- vérré válik bennem. Aztán, reccs…
Majd a földön fekszik. Csak arra emlékszik, hogy többen körülállják az ágyat. Azt már hallja, hogy a férje sír, amikor a bábaasszony szomorúan mondja:
- Erre a gyerekre maguk nem adnak kis réklit. Sajnálom. Margitkának tudnia kellett volna, hogy nem mászhat fel a fára.
Margitkának tudnia kellett volna…tudnia kellett volna… Zakatol az agyában. Istenem! Megöltem! És egész testét rázza a zokogás. Imre összeszedi magát, átöleli, simogatja a haját, az arcát, és próbálja lecsókolni a könnyeket kétségbeesett szerelme arcáról.
- Ne félj anya! Minden rendben lesz! Tudom! Teréz néni téved, hidd el nekem!
1952. október 23.
- Kislány! - emeli a bába magasba a síró gyereket. Egy gyönyörű, négy kilós kislány.
Margitka és Imre mosolyogva, könnyes szemmel nézik a hangos csöppséget, és mindketten ugyanarra gondolnak: életük értelme megszületett, és mindent megtesznek majd azért, hogy békében, szeretetben nőjön fel.
2011
2011
Már itt látszik, hogy túlélő típus vagy! :)Már ekkor sem hagytad magad!Nehogy már a bábaasszonynak legyen igaza! :)
VálaszTörlés