Pillanatképek életemből 6

A Tisza-parti sétáktól feltöltődött és gyakran megismételte őket. Hol kora reggel, hol pedig alkonyatkor. Ilyenkor többnyire egyedül volt, és ha eszébe jutott is a kollégium, valahogy olyan távolinak tűnt. Aztán egyik reggel vásárolni indult, és a piac közelében dobpergésre lett figyelmes. Elszokott ettől a két év alatt és érdeklődve közelebb ment. A kisbíró hirdetése meglepte, mert kiderült, hogy 17 évet betöltött lányokat keresnek Miskolcra az ápolónőképzőbe. Mindig is iszonyodott a vér látványától, de ezt most elfelejtette. Látta magát a kék helyett fehér köpenyben, és tudta, hogy meg fogja próbálni. Végre megszabadulhatna attól a lelki gyötrődéstől, ami két éve kíséri az életét!
A hirdetés végén az is kiderült, hogy jelentkezési lapot a tanácsházán lehet kérni a VB-titkártól, aki a rokona volt. Bement hozzá, és Pali bácsi nagy örömmel fogadta. Régen találkoztak, és kíváncsi volt mindenre, ami azóta történt vele. Nem szívesen mesélt az elmúlt két évről, rövidre is fogta, végül elmondta, hogy miért is jött tulajdonképpen. A nagybácsi meglepődött. Próbálta lebeszélni, de nem sok sikerrel. Végül adott neki egy nyomtatványt, de szomorúan megjegyezte:
- Azt hittem kislányom, hogy te leszel az első diplomás a családban.
Hallotta, hogy mit mond a nagybácsi, de nem érdekelte. Ahogyan most a diploma sem, bár annak idején az volt a terve,  hogy sikeres érettségi után valamilyen főiskolán, vagy egyetemen folytatja, hiszen műfordító, vagy tolmács szeretett volna lenni.
Kitöltötte a jelentkezési lapot, leadta a gyűjtőhelyen és hazaindult. 
Megkönnyebbült! Jókedvűen, felszabadultan folytatta az útját, és észre sem vette, mikor a házuk elé ért. Aztán megtorpant. És elbizonytalanodott. Majd ahelyett, hogy belépett volna a kapun, továbbment. Le a Tisza-partra. Ott leült egy kőre, és csak nézett maga elé. Agyában egymást kergették a gondolatok, és kérdés kérdést követett: Most mi lesz? Hogy fogadják majd szülei a döntését? Helyesen döntött egyáltalán? Volt joga elfecsérelni két évet? Volt joga ahhoz, hogy a két év alatt rá fordított pénzt néhány tollvonással kidobja az ablakon?
Kérdések, kérdések és a válasz nem is annyira egyértelmű már. Látja anyját, ahogy hajnaltól estig dolgozik azért, hogy neki jobb legyen. Látja, amint késő este fáradtan dől ágyba, de soha sem panaszkodik. Soha nem mondja, hogy mindezt érte teszi. És újra látja a büszke mosolyt az arcán, amikor felolvassa a levelet, amelyben a sikeres felvételiről értesítik. 
Szeme könnybe lábad, és most az sem deríti jobb kedvre, hogy itt ülhet kedvenc helyén. Most azt sem veszi észre, hogy itt csend van és nyugalom. Szíve egyre hevesebben ver, gyomra görcsbe rándul, és legszívesebben visszacsinálná már az egészet, de úgy érzi, hogy gyáva hozzá. És valószínűleg önző is. 
Nem tudja, mióta ül itt, és inkább itt is maradna, de tudja, hogy haza kell mennie. Hazamenni, és elmondani, mit tett. Kényszeredetten feláll, leporolja a szoknyáját, majd egy mély sóhaj kíséretében elindul. 
Útban a házuk felé lassan megnyugszik és eldönti, hogy nem fog ellenkezni. Nem teheti. Nem hiúsíthatja meg szülei álmát még akkor sem, ha úgy érzi, nem fogja kibírni a hátralévő két évet.
Belép a kapun és rögtön szembe találja magát apjával.
- Hol voltál ilyen sokáig kislányom? Anyád már ideges, azt hitte, hogy valami bajod történt.
- Nincs semmi baj apu. De menjünk be, mert el kell mondanom valamit.
Anyja a virágokat locsolja mikor belépnek, és már nyitná a száját, hogy ráripakodjon a hosszú távolmaradás miatt, de ő megelőzi.
- A piacon is voltam. Meg a tanácsházán Pali bácsinál. Jelentkeztem ápolónőnek, de hazafelé jövet meggondoltam magam. Maradok inkább a suliban. 
- Szerinted felvennének? - kérdezi váratlanul az anyja.
- Nem tudom. Lehet, hogy nem, mert nem töltöttem még be a 17-et.
- Azért próbáld meg, hátha sikerül, hiszen három hónap, és annyi leszel.
Meglepődik. Nem erre készült. Aztán édesanyja nyakába borul és sírva fakad. Majd sírnak mindketten, de ezek a könnyek most örömkönnyek.
- Anya! Éhes vagyok. Mi lesz az ebéd? Főzöl nekünk csirkepörköltöt nokedlivel meg uborkasalátával? - szólal meg mosolyogva édesapja.
Aztán mosolyognak mindhárman, majd mindenki teszi a dolgát.
 

Pillanatképek életemből 5

Élvezte a nyarat. De leginkább azt, hogy nem látta nap, mint nap a kollégium szürke falait, hogy nem kellett elviselnie Márta néni bántásait. 
Hogy mi lesz ősszel, azt nem tudta, mert szülei folyamatosan arra kérték, hogy "csak ezt a kis időt bírja ki". Két évet szenvedett végig, és még kettőt kellene, de most inkább nem gondolt erre. Sétálni indult a Tisza-partra.

A folyó csendes, a strand üres. Alkonyodik. A lenyugvó Nap vörös fénye megfesti a vizet, és olyan nyugalom tölti el, amilyet régen érzett. Annyira gyönyörű ez az egész, hogy szinte már giccses. De valós! Áll lélegzetvisszafojtva, és most nagyon távolinak tűnik a város zaja, az őt ért sérelmek. Itthon van! Hazaérkezett! Gondolataira egy kakukk válaszol, mintha köszöntené. Elmosolyodik. Imádja a madarakat. Most feleselni kezdenek egymással, és ahogyan a víz visszhangozza éneküket, az semmi máshoz nem hasonlítható. 
Nézi a messzeséget, majd a rezzenéstelen vizet, és eszébe jut nagymamája, aki minden nap elsétál a Tiszához.Télen nagykendőbe burkolva, hátratett kézzel. Ez szertartás részéről. Halott fiára emlékezik ilyenkor, aki visszavágyott Amerikából imádott folyója partjára.
A kakukk elhallgat, s már éppen indulna haza, amikor a folyó kanyarulatában egy csónak tűnik fel.
Vajon ki lehet? Valószínűleg horgász, mert csak úgy, csónakázni nem szoktak a vízen. Szeret horgászni. Édesapja, sógora és a bátyja gyakran vitte magával kislány korában, de sajnos mostanában csak a szünetben van módja élvezni a horgászás csodás érzését: amikor rezeg a bot. Micsoda izgalommal jár, hogy sikerül-e kifogni a halat? És mindeközben az őt körülvevő csend, a nyugalom...Leírhatatlan!
Olyannyira megszerette a horgászatot, hogy azt is megtanulta, melyik halra mivel kell horgászni? A kecsege például a kérészt szereti, és ő gyakran szedte gyerek korában édesapjával a partoldalban az iszapból,  még lárvaállapotában. Amikor kikelnek a lárvák, akkor mondják az itt élők, hogy virágzik a Tisza. Ezerszámra repked ilyenkor a víz felett a sok apró rovar, járja násztáncát, hogy aztán megsemmisülve hulljon vissza a vízbe. Gyönyörű, de egyben szomorú is ez az egész. Mert a végén tényleg "temető a Tisza".
A ladik közelebb ér, és felismeri a benne ülőben bátyját. Megörülnek egymásnak, és nevetve-beszélgetve indulnak haza a gazdag zsákmánnyal. Van köztük kecsege, harcsa, de legtöbb a kárász és a keszeg. 
Este azzal az érzéssel fekszik le, hogy eztán minden jobb lesz! Azt még nem tudja, hogy hogyan és miért, de ez az érzés annyira erős benne, hogy nyugodtan, mosolyogva alszik el, és ugyanígy ébred. 
/ Hogy mi történik eztán, majd a következő részben, mert ideje vásárolni mennem, hiszen holnap Szilveszter! :) /

Pillanatképek életemből 4

A lány megszégyenülten áll a széken, és lepereg előtte egész addigi kollégiumi élete...

Az ablaknál állt, miközben várta, hogy sorra kerüljön. Nézte az egymás után elsuhanó autókat, a villamost, amint csilingelve megáll, és az útjukra siető járókelőket.
A Tisza-part csöndje után furcsa és idegen volt számára a városi utca zaja és forgataga, és furcsa volt az is, hogy az emberek szó nélkül mennek el egymás mellett.
Vajon felveszik a kollégiumba? És ha igen, meg tudja majd szokni a merőben más környezetet? 
Gondolatai ide-oda cikáztak, amikor nyílt az ajtó, és a nevét hallotta.
Az igazgatónő mosolyogva, kedvesen fogadta, hellyel kínálta és beszélgetni kezdtek. A beszélgetés egyre oldottabb lett, mert az igazgatónő barátságos és közvetlen volt. Azzal váltak el, hogy az eredményről majd értesítik.

Felvették! Kollégista lett! Szülei nagyon örültek neki, és büszkék voltak arra, hogy lányuk a megye legnevesebb gimnáziumának tanulója lett. Ekkor még ő is.
Végül eljött a szeptember, és beköltözött a koliba. Meglepte a zsúfolt hálóterem, az emeletes ágyak, és az, hogy 24-en alszanak majd egy szobában. 
Aztán lassan megszokta mindezt, és ahogy kezdte megismerni osztálytársait, tanárait, egyre jobban érezte magát. Néhány lánnyal hamar barátságot kötött, az osztályfőnökét pedig rögtön megszerette, mert kedves volt, halk szavú és megértő. 
Kollégiumi nevelőtanárával már más volt a helyzet. Ritkán mosolygott, szigorú volt, és ő nem tudott feloldódni a közelében. Gyakran eszébe jutott később is az első megbeszélés, ahol Márta néni néven szólította, majd megjegyezte:
   - Sok jót hallottam rólad, de majd meglátjuk, hogy mi igaz az egészből!
Ettől kezdve úgy érezte, hogy a nevelőtanár szinte árgus szemekkel figyeli, és állandóan attól rettegett, hogy nem tud majd megfelelni az elvárásainak. Több tisztséget is kapott és állandóan bizonyítania kellett, hogy méltó rá. Eleinte nem is volt gond, igyekezetét Márta néni elismerte, de aztán olyan dolog történt, ami hatással lett egész későbbi életére. 
Nővére- akivel addig nap, mint nap találkozott-, hosszú ideje szanatóriumban volt, és nagyon hiányzott már neki. Aztán egyik hétvégén azzal a hírrel kereste meg, hogy pár napra haza mehet, és szeretné, ha ő is vele menne, legalább végre kibeszélgetnék magukat. Gondban volt, mert védenie kellett volna egy kézilabda mérkőzésen, amit a hálótermek között hirdettek meg, de azért félve mégis bekopogott az igazgatói irodába, hátha sikerül a tervük. Az igazgatónő megértéssel hallgatta, és engedélyezte az eltávozást, mert úgy vélte, hogy úgyis elmaradnak a meccsek, mivel sokan szintén haza utaznak.
Hétfőn reggel érte a meglepetés, amikor megérkezése után rögtön jelentkeznie kellett Márta néninél. A nevelői szobában kiderült, hogy a mérkőzések nem maradtak el, a hálóterem pedig csúfos vereséget szenvedett, mivel nem volt megfelelő kapusuk. Indokait a nevelőnő nem értette meg, és mérgesen megjegyezte:
  - Úgy látszik fiam, hogyha nálatok megdöglik egy macska, te rögtön haza utazol.
Ettől kezdve pokollá vált az élete a koliban. Márta néni levegőnek nézte, nem érdekelte, hogy mi történik vele. Hiába ért el sikereket sakkversenyen, vagy kézilabda meccseken, hiába kapott jó jegyet, tudomást sem vett róla. Megbeszéléseken nem szólt hozzá, és minden alkalmat megragadott, hogy bánthassa. Ő pedig egyre többet sírt, és egymás után küldte haza a leveleket, amiben arra panaszkodott, hogy már nem bírja itt tovább. Hiába érezte jól magát a suliban, a gyomra rögtön görcsbe rándult, ha meglátta a koli épületét. A tanulmányi eredménye romlani kezdett, és végül már tisztsége is csak egy maradt, a hálófelelős.

És most itt áll a széken szégyenszemre, elrettentő példaként: így jár az, aki nem tudja betartatni a rendet a többiekkel.
Szédül, a szeme megtelik könnyel, és csak arra vágyik, hogy történjen már valami. Bármi, csak ne kelljen itt állnia. A többiek lesütött szemmel, néma csendben ülnek, Márta néni meg csak mondja, mondja a magáét. 
Nem tudja, mennyi idő telhetett el így. Már nem érez, nem lát semmit, nem érti a szidalmakat sem. Fásult közönnyel mered a semmibe, és csak az zakatol szüntelen az agyában, hogy történjen már valami....valami...
Most nyílik az ebédlő ajtaja, és önkéntelenül hátra fordul. Könnyein át is látja, hogy édesanyja lép be rajta, aki- mint később kiderül- egy gyűlésre érkezett a városba. 
Hogy mit beszél a két felnőtt, nem jut el hozzá, csak arra emlékszik, hogy anyukája a hálóteremben vigasztalja, és megígéri, hogy eztán másként lesz.
Vajon tényleg másként lesz?

Pillanatképek életemből 3

Piroska várakozással- teli izgalommal ült le az asztalhoz, hogy elkezdje a levélírást. Lena Zagarodnaja- olvassa az orosz kislány nevét. A címet Veres tanár nénitől kapta, aki biztatta, hogy menni fog, mert van érzéke az oroszhoz. El is határozta rögtön, hogy műfordító lesz. A szótárakat maga mellé készítette, és mikor végzett a levéllel, elkezdte ellenőrizni minden egyes szavát, mert tökéleteset akart alkotni. Már majdnem készen volt, mikor bejött a szobába anyukája, miután végzett a fejéssel. Hozta a meleg, habos tejet, amit a lány legtöbbször még az istállóajtóban, szűrés nélkül megivott, de most nem ért rá ott ácsorogni, mert fontos feladata volt.

- Hát te mit csinálsz, gyerekem? Szótárból írsz? Na hiszen! Így sose leszel készen!

A lányt anyja szigorú hangja visszahozta a valóságba, pedig már látta a nevét egy könyv fedelén, amit ő fordított. 
- Kinek kell ezt a levelet megírni?- kérdezte. Anyunak, vagy nekem?

Margitka döbbenten nézett lányára, mert nem szokott hozzá az ilyen válaszhoz, majd szó nélkül kiment. Rövid időn belül borítékba került a levél, és a lány nagy büszkén masírozott ki vele a konyhába, hogy bezsebelje az elismerést szüleitől. Apja valahol az udvaron havat sepert, mert órák óta esett, anyja mosogatott.
- Készen vagyok, anyu! Majdnem két oldalt írtam!

Csend. Piroska közelebb megy, megismétli még egyszer, de semmi válasz. Anyja hátra sem fordul, mosogat tovább. A lány nem érti a dolgot. Visszamegy a szobába, és azon gondolkodik, hogy mi történhetett? Kicsit később rájön, hogy anyukája megharagudott rá. Szomorúan lefekszik, de azzal a gondolattal alszik el, hogy reggelre minden rendben lesz!
Aztán mégsem! Elmarad a „Kislányom ébresztő! Készen van a reggeli és meleg a mosdóvíz!” Majd elmarad az indulás előtti puszi is.
Az iskolában nem tud rendesen figyelni, de azért magyarból kap egy ötöst. Alig várja, hogy hazaérjen! Ezzel biztosan kiengesztelem anyut!- gondolja hazafelé menet, és mihelyt belép a kapun, már kiabálja is az örömhírt. De újra semmi,és nincs puszi sem. Ez így megy minden nap: anyja nem szól hozzá, nem törődik vele. Egy hétig bírja, aztán egyik este, mikor édesanyja már alszik, kimegy az udvarra, és bebújik az udvar végében álló kukoricaszárból összerakott kúpba. Meg akar halni.
Hideg van. A havazás elállt, az ég tiszta, ezerszám ragyognak a csillagok. A kislány lelkéig nem jut el a csillagok fénye, ő csak azt érzi, meg kell halnia, mert az anyja már nem szereti. Vacogva guggol a kúp belsejében, és várja, hogy történjen már meg! Keze, lába zsibbad, sír hangtalanul, könnyei egymást utolérve peregnek le az arcán. Aztán egyszer csak meghallja apja kiáltását:
- Kislányom! Hol vagy? Gyere már be, megfázol! 
Nem válaszol. Apja újra, most már hangosabban szólítja, és a gyerek érzi a hangjában az aggódást, törődést. Elgémberedett testtel kimászik a kúpból.

- Itt vagyok, apu! - válaszol fogvacogva. Menni akar, de lábai nem engedelmeskednek. Apja kétségbeesve szalad felé, ölbe veszi, beviszi a szobába.

- Miért tetted ezt, Mukikám? – kérdezi elcsukló hangon.

- Meg akartam halni, amiért anyu már nem szeret.

Édesapja könnyes szemmel nézi egyetlen gyermekét, ágyba fekteti, gyengéden betakarja, és miközben simogatja és puszilgatja könnyáztatta arcát, a fülébe súgja:
- Ne félj kislányom! Minden rendben lesz!

- Piroska! Készen van a reggeli, és meleg a mosdóvíz!- hallja reggel még félálomban anyja hangját a kislány.
Sóhajt egy nagyot, aztán megkönnyebbülten elmosolyodik. 

2011

Pillanatképek életemből 2

A gyerekek vidáman szaladgáltak, ugrándoztak az óvoda udvarán. Élvezték a tavasz beköszöntét, és azt is, hogy nem kell fegyelmezetten viselkedniük az ovi falai között.

Piroska és Öcsi kirítt a tömegből, mert félrehúzódva álltak az akácfa alatt.

-         Elcseréljük a tányérunkat? – kérdezte kicsit félénken a fiú.

-         Ha szeretnéd!-, felelte zavartan a kislány.

Aztán egymásra mosolyogtak, majd kézen fogva visszamentek a többiekhez. Ettől kezdve egymás tányérjából ebédeltek. Eleinte elcserélték, de később Erzsike óvó néni már eleve úgy terített nekik.

Ahogy múltak a napok, a két gyerek egyre több időt töltött egymás társaságában. Öcsi-, ha szükség volt rá-, lovagiasan védelmébe vette a kislányt, és a kereszteződésig mindig elkísérte. Természetesen nem maradt titokban a dolog, és a többiek csúfolták őket.

-         Szeretős mártás, kifutott a rántás!-, kiabálták a szünetekben, de ők rájuk sem hederítettek.

Aztán eljött a nagy nap! Alig, hogy elkezdődött a szünet, Erzsike néni maga köré gyűjtötte a gyerekeket, és elmondta nekik, hogy most lakodalmasat fognak játszani.

Az Egyszer egy királyfit mindenki ismerte, így nem okozott gondot a szerepek eljátszása. A szegény lány szerepét Piroska kapta, és izgatottan várta, vajon ki lesz a királyfi? Nagyon örült, amikor megtudta, hogy „ő” lett! Öcsi.

A kislány boldogan felelgetett a fiú kérdéseire, de az volt csak az igazi boldogság, amikor a végén az óvó néni a fejére tette a függönyből készített fátylat a menyasszonyi koszorúval.

Hogy mi történt Öcsivel az ovi után, máig sem tudja, mert a kisfiúék elköltöztek a faluból nem sokkal az „esküvő” után. Gondolt rá, hogy valahogyan felkutatja, csak úgy kíváncsiságból. Aztán mégis elvetette az ötletet, mert hiszen hogyan kereshet meg valakit, akiről csak annyit tud, hogy kedves volt, aranyos, az ő gyerekkori szerelme, és „Öcsinek” hívták.

2011

Pillanatképek életemből 1

1952. június

A Nap ezen a nyáron keveset pihent. Szikrázóan szórta sugarait, és ha néha elbújt, csak azért tette, hogy meleg eső öntözhesse a kertek gyümölcsfáit.

A cseresznyefa ágai görnyedtek a piros húsú termés alatt, és a várandós kismama vágyakozva nézte őket. Az alsó ágak már kopaszon árválkodtak, mert minden nap csipegetett róluk. Imádta a cseresznyét! Ahogy nézte a bíbor szemeket, olthatatlan vágyat érzett arra, hogy leszakítsa őket, hogy érezze az édes, zamatos gyümölcs ízét a szájában. Gondolkodás nélkül fellépett az első ágra, majd feljebb, egyre feljebb mászott, hiszen magasan voltak a legszebb szemek.

De finom- gondolta magában- vérré válik bennem. Aztán, reccs…

Majd a földön fekszik. Csak arra emlékszik, hogy többen körülállják az ágyat. Azt már hallja, hogy a férje sír, amikor a bábaasszony szomorúan mondja:

-         Erre a gyerekre maguk nem adnak kis réklit. Sajnálom. Margitkának tudnia kellett volna, hogy nem mászhat fel a fára.

Margitkának tudnia kellett volna…tudnia kellett volna… Zakatol az agyában. Istenem! Megöltem! És egész testét rázza a zokogás. Imre összeszedi magát, átöleli, simogatja a haját, az arcát, és próbálja lecsókolni a könnyeket kétségbeesett szerelme arcáról.

-         Ne félj anya! Minden rendben lesz! Tudom! Teréz néni téved, hidd el nekem!

      1952. október 23.

-    Kislány! - emeli a bába magasba a síró gyereket. Egy gyönyörű, négy kilós kislány.

Margitka és Imre mosolyogva, könnyes szemmel nézik a hangos csöppséget, és mindketten ugyanarra gondolnak: életük értelme megszületett, és mindent megtesznek majd azért, hogy békében, szeretetben nőjön fel.

2011