A Tisza-parti sétáktól feltöltődött és gyakran megismételte őket. Hol kora reggel, hol pedig alkonyatkor. Ilyenkor többnyire egyedül volt, és ha eszébe jutott is a kollégium, valahogy olyan távolinak tűnt. Aztán egyik reggel vásárolni indult, és a piac közelében dobpergésre lett figyelmes. Elszokott ettől a két év alatt és érdeklődve közelebb ment. A kisbíró hirdetése meglepte, mert kiderült, hogy 17 évet betöltött lányokat keresnek Miskolcra az ápolónőképzőbe. Mindig is iszonyodott a vér látványától, de ezt most elfelejtette. Látta magát a kék helyett fehér köpenyben, és tudta, hogy meg fogja próbálni. Végre megszabadulhatna attól a lelki gyötrődéstől, ami két éve kíséri az életét!
A hirdetés végén az is kiderült, hogy jelentkezési lapot a tanácsházán lehet kérni a VB-titkártól, aki a rokona volt. Bement hozzá, és Pali bácsi nagy örömmel fogadta. Régen találkoztak, és kíváncsi volt mindenre, ami azóta történt vele. Nem szívesen mesélt az elmúlt két évről, rövidre is fogta, végül elmondta, hogy miért is jött tulajdonképpen. A nagybácsi meglepődött. Próbálta lebeszélni, de nem sok sikerrel. Végül adott neki egy nyomtatványt, de szomorúan megjegyezte:
- Azt hittem kislányom, hogy te leszel az első diplomás a családban.
Hallotta, hogy mit mond a nagybácsi, de nem érdekelte. Ahogyan most a diploma sem, bár annak idején az volt a terve, hogy sikeres érettségi után valamilyen főiskolán, vagy egyetemen folytatja, hiszen műfordító, vagy tolmács szeretett volna lenni.
Kitöltötte a jelentkezési lapot, leadta a gyűjtőhelyen és hazaindult.
Megkönnyebbült! Jókedvűen, felszabadultan folytatta az útját, és észre sem vette, mikor a házuk elé ért. Aztán megtorpant. És elbizonytalanodott. Majd ahelyett, hogy belépett volna a kapun, továbbment. Le a Tisza-partra. Ott leült egy kőre, és csak nézett maga elé. Agyában egymást kergették a gondolatok, és kérdés kérdést követett: Most mi lesz? Hogy fogadják majd szülei a döntését? Helyesen döntött egyáltalán? Volt joga elfecsérelni két évet? Volt joga ahhoz, hogy a két év alatt rá fordított pénzt néhány tollvonással kidobja az ablakon?
Kérdések, kérdések és a válasz nem is annyira egyértelmű már. Látja anyját, ahogy hajnaltól estig dolgozik azért, hogy neki jobb legyen. Látja, amint késő este fáradtan dől ágyba, de soha sem panaszkodik. Soha nem mondja, hogy mindezt érte teszi. És újra látja a büszke mosolyt az arcán, amikor felolvassa a levelet, amelyben a sikeres felvételiről értesítik.
Szeme könnybe lábad, és most az sem deríti jobb kedvre, hogy itt ülhet kedvenc helyén. Most azt sem veszi észre, hogy itt csend van és nyugalom. Szíve egyre hevesebben ver, gyomra görcsbe rándul, és legszívesebben visszacsinálná már az egészet, de úgy érzi, hogy gyáva hozzá. És valószínűleg önző is.
Nem tudja, mióta ül itt, és inkább itt is maradna, de tudja, hogy haza kell mennie. Hazamenni, és elmondani, mit tett. Kényszeredetten feláll, leporolja a szoknyáját, majd egy mély sóhaj kíséretében elindul.
Útban a házuk felé lassan megnyugszik és eldönti, hogy nem fog ellenkezni. Nem teheti. Nem hiúsíthatja meg szülei álmát még akkor sem, ha úgy érzi, nem fogja kibírni a hátralévő két évet.
Belép a kapun és rögtön szembe találja magát apjával.
- Hol voltál ilyen sokáig kislányom? Anyád már ideges, azt hitte, hogy valami bajod történt.
- Nincs semmi baj apu. De menjünk be, mert el kell mondanom valamit.
Anyja a virágokat locsolja mikor belépnek, és már nyitná a száját, hogy ráripakodjon a hosszú távolmaradás miatt, de ő megelőzi.
- A piacon is voltam. Meg a tanácsházán Pali bácsinál. Jelentkeztem ápolónőnek, de hazafelé jövet meggondoltam magam. Maradok inkább a suliban.
- Szerinted felvennének? - kérdezi váratlanul az anyja.
- Nem tudom. Lehet, hogy nem, mert nem töltöttem még be a 17-et.
- Azért próbáld meg, hátha sikerül, hiszen három hónap, és annyi leszel.
Meglepődik. Nem erre készült. Aztán édesanyja nyakába borul és sírva fakad. Majd sírnak mindketten, de ezek a könnyek most örömkönnyek.
- Anya! Éhes vagyok. Mi lesz az ebéd? Főzöl nekünk csirkepörköltöt nokedlivel meg uborkasalátával? - szólal meg mosolyogva édesapja.
Aztán mosolyognak mindhárman, majd mindenki teszi a dolgát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése