Szappanbuborék /Szappanopera-paródia/

Ezt a jelenetet egy farsangi rendezvényre írtam, és a kolléganőimmel adtuk elő. Halálra nevettük magunkat a próbákon. :)                                                                     Donna Rozália és don Diego kávéznak. Rozália: Olyan izgatott vagyok, Diego drágám! Te nem izgulsz egy picit sem? Diego: Miért kellene izgulnom, Rozália? Történt talán valami, amiről én nem tudok? Rozália: Hogy történt-e? Csak nem azt akarod mondani kedvesem, hogy elfelejtetted, ki jön ma hozzánk ebédre? Diego: Don Juan Antonio de la Vegára gondolsz, a jövendőbeli vejünkre? Rozália: Természetesen őrá, Diego drágám. Mi lesz, ha ennek a fiatalembernek sem tetszik meg a mi Mariánk? Ha ő sem veszi feleségül, végleg a nyakunkon marad ez a szerencsétlen! Diego: Kár ilyen képtelenségen törni azt a kevés eszed, Rozália. De tételezzük fel, hogy a lányunk elrejtett bájai nem hatnak erre az éhenkórász Juan Antonióra. Viszont a kávéültetvényeim, a gyapotföldem, meg a porcelángyáram, csak megmozgatja tán a fantáziáját ennek a szarjankónak! Rozália: Ejnye, Diego! Miért beszélsz ilyen csúnyán? Még csak az hiányzik, hogy a vendégünk előtt is elszóld magad! Rögtön rá fog jönni, hogy nem három diplomával szerezted a vagyonunkat. Diego: Ha az a hülye azt hiszi, hogy három diplomával ekkora vagyont lehet szerezni, akkor nem feleség lesz a lányunkból Rozália, hanem madárijesztő a kávéültetvényen! Mert én akkor nem adom hozzá! / kopogtatnak/ Rozália: Úgy látszik, hogy ez a Lalita már megint a sofőrrel enyeleg, ezért nincs, aki beengedje a vendéget. / Kiszól/ Fáradjon be fiatalember! Don Juan: Csókolom a kezét, donna Rozália! Üdvözlöm uram! Don Juan Antonio de la Vega vagyok. Rozália: Örvendek! Diego: Remélem, én is örvendek majd a végén, asszonyom! Rozália: Foglaljon helyet, fiatalember! Mindjárt szólok az én Mariámnak.  - Santa Maria! Gyere be kislányom! Juan: Ó! Csak nem szent az én jövendőbeli arám? Diego: Hogy szent lenne? Neeem! De majd úgyis meglátja. / Bejön Maria sántán, süketen és vakon/ Maria: Hívtál, mama? Rozália: Igen gyermekem. Gyere, bemutatlak a jövendőbeli férjednek! Maria: De mama! Nincs is semmi baja a térdemnek! Rozália: Nem a térdednek. A fér-jed-nek! Maria: Ne kiabálj velem mama, nem vagyok én süket! Juan:/ a közönséghez/ Atya Úristen! Ezzel a némberrel kell majd megosztanom a hitvesi ágyat? Majd imádkozom a guadeloupe-i szűzhöz, hogy szabadítson meg tőle minél hamarabb! /Mariához/ : Kedves kisasszony! Égek a vágytól, hogy minél hamarabb az oltár elé vezessem önt! Ahogy így elnézem magácskát, szörnyen szép pár leszünk! Diego: Úgy látom fiam, hogy ön már döntött, és ön viseli tovább azt a keresztet, amibe az én vállam már belegörnyedt. Juan: Természetesen, uram. Telefonálok is rögtön anyámnak, donna Ledériának, hogy készülhet az örömteli eseményre! Diego:Donna Ledériának? De hisz akkor....Fiam! /megöleli/ Rozália: Mire véljem ezt az érzelmi kitörést, Diego? Csak nem azt akarod mondani, hogy... Diego: De igen Rozália!Pontosan azt. Don Juan Antonio de la Vega a fiam. Volt egy ifjúkori botlásom, aminek úgy látszik, hogy ő lett a következménye. Maria: Jól hallottam, mama? Ez a fiú itt a testvérem, és így nem lehetek a felesége? Rozália: Szó sincs róla, kislányom! Mert amíg apád donna Ledériával hentergett, én meg a kertészünkkel bújtam ágyba. Ennek meg te lettél a következménye. Így aztán semmi akadálya a házasságkötéseteknek! Juan: Hallottad ezt, papa?Ez a két nő itt azt hiszi, hogy megőrültem, és feleségül veszek egy olyan lányt, akihez képest a notre-dame-i toronyőr csak silány utánzat lehetne. Maria kedves! Amint látod-illetve dehogy látod! Amint hallod...A francba! Hallani sem hallod. Na nem baj. Majd az anyád valahogy megérteti veled, hogy te akkor sem lehetnél az én feleségem, ha a dél-amerikai szappanoperákról kiderülne, hogy nívós irodalmi alkotások! Meg vagyok értve végre?                                                                      Vége!