Húsz év múlva

Megsárgult falevelet görget 

az elfáradt őszi szél,

lehajtott fejjel,lassan ballagok,

s hajam-mely egykor sötét volt-,

már majdnem fehér.

Lehajtott fejjel megállok egy percre,

fáradt testem pihenni vágy,

fölöttem egy sötét varjú károg,

s csúfolódva mondja:kár!
 

Ősz...elmúlás...mormolom magamban,

vajon mennyi van hátra még?

Megfáradt szívem vajon meddig bírja?

Vajon lesz tavasz?Mondd, lesz még?

Kicsit megpihenve elindulok újra,

s dolgozni kezd emlékezetem,

régmúlt szerelmem mosolygó arca

bukkan fel a múltból hirtelen.

Régmúlt szerelmem mosolygó arca

új tavasz jöttét hirdeti,

midőn pajkos szellő játszi könnyedséggel

a tarka pillangót kergeti.

Emlékek közt kutatva megállok most megint,

de nem időzhetek túl soká,

mert huncut mosollyal felém szalad,

valamelyik dédunokám.

Ha élénkzöld falevelet kerget,

majd a víg áprilisi szél,

én felemelt fejjel arra gondolok,

hogy hajam-mely egykor sötét volt-,

nem baj, hogy fehér.

                                                           
2006