Egyedül

Vöröses haj. Csend. Félhomály.
Egyedül ülök az ablaknál,
s fátyolos szemmel,
kiégett szívvel
a távoli jövőt kémlelem...

Őszülő haj. És csend. És félhomály.
Ugyanígy ülök az ablaknál,
s fátyolos szemmel,
kiégett szívvel
egyre csak azt kérdezem:

Miért e csend, e félhomály?
Miért nincs az, ki hazavár?
Te hol vagy? Merre jársz?
 Mit csinálsz?
Téged a boldogság már megtalált?

Ne legyen csend! Se félhomály!
Tárd ki a remény ablakát!
Hagyd, hogy hulljon rám a fény,
halld meg, mit halkan kérek én:
Szeress!

1999