A hópelyhek játékosan kergetőztek a levegőben, jelezve a Karácsony közeledtét. A Nap néha mosolyogva kikukucskált a felhők mögül, hogy gyönyörködjék a látványban.
A 4.b-ben berregni kezdett a szünetre hívó csengő. A gyerekek felkapták uzsonnás zacskójukat és rohantak ki az udvarra. A hó már kezdte belepni a környező házak tetejét és az iskola kertjében lévő bokrok vidáman hajladoztak a súlya alatt.
Dóri elővette maradék sonkás szendvicsét. Nem volt éhes, de nem vihette haza uzsonnáját, mert édesanyja megdorgálta, ha megtalálta a táskájában. Miközben kelletlenül falatozott, észrevette, hogy Marika fázósan húzza össze magán a dzsekijét és lopva a szendvicsére néz.
- Te már meguzsonnáztál Marika?
Marika nyelt egyet, és szemlesütve mondta:
- Igen, még az első szünetben.
- Jó neked! Én sem vagyok éhes, de muszáj megennem mindent, mert anyáék szigorúan ellenőrzik, hogy eszem-e rendesen.Pedig legszívesebben hógolyóznék én is a többiekkel, de nem akarom, hogy megszidjanak. Ugye milyen jó, hogy holnap elkezdődik a szünet?
- Igen, nagyon jó. – válaszolta a kislány, de az arcán nem látszott öröm.
- Ezt nem mondtad valami lelkesen Marika. Valami baj van?
- Nem, nincs semmi baj. – válaszolta a kislány, és hirtelen ott hagyta Dórit, aki értetlenül nézett utána. Ám nem volt ideje sokáig tűnődni a viselkedésén, mert kicsengettek.
Az utolsó óra környezetismeret volt, de Dóri nem tudott figyelni. Felrémlett előtte Marika arca, ahogyan zavartan nézte uzsonnáját, és újra látta azt is, ahogyan a gyerek minden indok nélkül faképnél hagyta. Elhatározta, hogy hazafelé kifaggatja a kislányt.
Az óra végét jelző csengő hangjára a gyerekek tolongva hagyták el az osztálytermet. Felszabadultan ugrándoztak, nevetgéltek: élvezték a néhány nap szabadságot és örömmel várták a közelgő ünnepet.
Dóri Marika mellé szegődött és megkínálta egy rágóval. Csak most tűnt fel neki, hogy milyen vékony és kopott a kislány dzsekije és hirtelen rájött, hogy valami baj lehet náluk. Gyerekes őszinteséggel és kíváncsisággal fordult felé.
- Miért nem öltözöl melegebben Marika? Hideg van már, nem való ilyen vékony dzsekiben járni! Anyukád nem szokta ellenőrizni, hogy mit veszel fel reggel?
Marika zavarba jött, nem tudta mit válaszoljon. Hogy mondja el ennek a kedves, jómódú kislánynak, hogy az édesanyja után az apja is munkanélküli lett néhány hónapja és még kenyérre sem nagyon futja a segélyből, nemhogy új kabátra. Ha az apukájának nem sikerülne néha alkalmi munkát találnia- amiért kap egy-egy darab szalonnát, néhol tojást és elvétve egy kis pénzt is- akkor minden este korgó gyomorral feküdnének le.
Hosszas hallgatás után úgy döntött, mégsem titkolózik tovább.
- Tudod Dóri, nekem nincs téli kabátom. Anyáék nem dolgoznak, nincs pénzük ruhákat vásárolni. Anyukám minden nap sír, mert alig tudja beosztani a pénzt még ennivalóra is.
Dóri megdöbbenve hallgatta a kislányt. El sem tudta képzelni, hogy hogyan lehet így élni? Az ő apukája vállalkozó, több ember dolgozik neki és édesanyjának csak annyi a dolga, hogy irányítsa az otthoni munkát, amit alkalmazottak végeznek. Barátnői szintén jómódúak, apja üzlettársainak a gyerekei. Megsajnálta Marikát, és elhatározta, hogy valamiképpen segít neki. Ki is gondolta, hogy hogyan, de nem szólt róla a lánynak. Meg akarta lepni vele.
- Hazakísérhetlek Marika? –fordult aztán a kislányhoz. Imádom a hóesést, és inkább sétálnék egyet ahelyett, hogy az ablakból gyönyörködjek benne.
Marika rövid ideig gondolkodott a válaszon. Szégyellte szegényes házukat, a csupasz udvart, ahonnan már minden fát kivágtak, hogy ne fagyjanak bele a házba. De, mert a kislány nagyon kedves volt vele, igent mondott.
Dóri örült a válasznak. Tudni akarta, hol lakik ez a szegény osztálytársa, hogy meglephesse valami ajándékkal Karácsonyra.
Útközben sokat beszélgettek. Dóri észrevétlenül faggatni kezdte újdonsült barátnőjét:
- Marika! Te milyen ajándékot szeretnél látni a fa alatt?
- A fa alatt? – kérdezte szomorúan a gyerek. Nem hiszem, hogy lesz nekünk karácsonyfánk. Hallottam, mikor apa meg anya veszekedtek. Anya szeretne legalább néhány ágat az asztalra, de apa azt mondta, hogy úgy sem tudjuk feldíszíteni, akkor minek kunyeráljon az árusoktól.
Mire idáig jutottak a beszélgetésben, meg is érkeztek Marikáék házához. Dórit meglepte a sivár
udvar, a szegénység jelei, de nem szólt. A terve viszont kezdett kialakulni. Elköszönt a kislánytól és elgondolkodva hazaindult.
Otthon szétnézett a játékai között és néhányat bedobált a hátizsákjába. Aztán eszébe jutott, hogy kellene egy kis szaloncukor is és a táskájába dugott egy csomaggal. Már éppen indult volna, amikor megjelent az apja.
- Hová indulsz kislányom?
Dóri megijedt, és zavartan válaszolta:
- Csak sétálok egyet apa. Olyan szépen esik a hó!
- Hátizsákkal? – nézett rá apja gyanakodva. Na gyere csak ide, hadd nézzem meg, mi van benne!
Dóri megszeppenve adta oda apjának a hátizsákot, aki miután belenézett, értetlenül fordult hozzá:
- Mi a fene történik itt? Hová akarod vinni ezeket?
A kiabálásra bejött a kislány anyja, és felháborodva fordult a férjéhez:
- Mi történt Lajos? Miért kiabálsz ezzel a gyerekkel?
- Nézd csak meg, mit akart a lányod kilopni a házból! Pakolj ki azonnal mindent Dóri és menj a szobádba!
- Kislányom! Hova indultál ezekkel? – kérdezte az anya.
- Én csak meg akartam ajándékozni vele egy nagyon szegény osztálytársamat.
- Megajándékozni? De kislányom! Hogy találtál ki ilyen butaságot? Jól néznénk ki, ha boldog-boldogtalannak ajándékot osztogatnánk!
- De anya! Hiszen nekem rengeteg játékom van, tele a szekrényem szép ruhákkal és annyi édességet eszem, amennyit akarok! Az egyik osztálytársamnak pedig még télikabátja sincs, enni sem eszik rendesen. Engedd meg, hogy elvigyem neki ezeket!
- Még mit nem! Azt hiszed, azért gürcölök én, hogy más gyerekének legyen mit enni, hogy más gyereke azzal játsszon, amiért én keservesen megdolgoztam? Azt már nem!- kiabált az apa, és idegesen nézett hol Dórira, hol pedig a feleségére.
- Dórikám! Igaza van apádnak! Rakj helyre mindent, és gyere ebédelni! A kedvenc sütid lesz a desszert.
- Nem akarok ebédelni! És nem kell a desszert sem! – kiabálta a kislány. És ajándék sem kell Karácsonyra! Apa, anya! Miért vagytok ilyenek? Miért nem értitek meg, hogy vannak szegény emberek is? Miért nem értitek meg, hogy Marikáék szülei nem tehetnek arról, hogy mindketten munkanélküliek lettek?! Azt tanítottátok nekem, hogy a Karácsony a szeretet ünnepe. Én szeretlek benneteket, de ti csak magatokra gondoltok!
Dóri kirohant, és a szülők tanácstalanul néztek egymásra, megdöbbentek a hallottaktól. Valahonnan karácsonyi éneket fújt hozzájuk a szél-talán egy énekkar próbált az ünnepekre.
Eszükbe jutottak a kezdeti évek, amikor még vasárnap sem mindig került hús az asztalra…Eszükbe jutott, hogy volt olyan Karácsony, amikor almán és dión kívül semmi sem díszítette a fenyőágat.
A karácsonyi ének felerősödött és ők elgondolkodva elindultak a lányuk után.
Szentestére készülve Marika és édesanyja a vacsorával foglalatoskodott. Rakott krumpli készült, mert a takarításért kapott kolbászt és tojást az anyuka erre a napra tartogatta. Marika szótlanul segített neki és gondolatai máshol jártak. Képzeletében megjelent egy gyertyáktól fényes karácsonyfa, alatta ajándékokkal. Szinte érezte a finom fenyőillatot, látta, ahogyan sorban bontogatják az ajándékokat. Képzelete annyira hatalmába kerítette, hogy dúdolni kezdett.
- De jó kedved van kislányom! – nézett rá édesapja mosolyogva. Mi történt? Mostanában nem szoktál énekelni.
- De jó kedved van kislányom! – nézett rá édesapja mosolyogva. Mi történt? Mostanában nem szoktál énekelni.
Marika meglepődve nézett az apjára, mert észre sem vette, hogy dudorászni kezdett.
- Semmi apa, csak visszagondoltam a régebbi Karácsonyokra
- Bizony, szépek is voltak azok! Emlékszel, anya, mikor ez a kis csitri megtalálta a Barbie babát a fa alatt? Egész este nem lehetett vele bírni. Etette, itatta, mesélt neki. Alig tudtuk le
-Hát igen! Akkor még szép volt, jó volt minden! De most? Milyen Karácsony ez Józsi? Mit vétettünk, hogy idejutottunk? Miért büntet bennünket az Isten?
- Ezt ne tőlem kérdezd anya! De az biztos, hogy nem vétettünk! Ilyen lett a világ. Örüljünk, hogy van egyáltalán fedél a fejünk fölött! Csak ezt a szegény gyereket sajnálom, hiszen már most az emlékeiből él…
Miközben eddig jutottak a beszélgetésben, kopogtatás hallatszott. A családfő kíváncsian ment az ajtóhoz, és miután kinyitotta, meglepődve nézett hol az idegenekre, hol pedig a feleségére. Fogalma sem volt, hogy kik lehetnek, és a sok csomag is meglepte. A kínos csendet Dóri apukája törte meg:
- Jó estét mindenkinek! Ne haragudjanak a zavarásért, csak pár percig maradunk. A lányunktól tudjuk, hogy nagyon rossz körülmények között élnek. Szeretnénk segíteni maguknak, ha elfogadják. Hoztunk egy kis ajándékot, hogy szebb legyen az ünnepük.
Kovácsék nagyon meghatódtak a látottaktól-hallottaktól, alig jött ki hang a torkukon, hogy megköszönjék.
A két kislány boldogan nevetgélt, miközben díszítették a fenyőt. A szülők halkan beszélgettek, hogy ne zavarják a gyerekek önfeledt örömét. Aztán Dóri odament édesapjához, és átadta neki az ajándékát. A kártyán ez állt:
„ A SZERETET LÁNGJAIBAN A LEGKEMÉNYEBB VASNAK IS MEG KELL OLVADNIA”
2009
2009
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése