Álom

Korán kelő vagyok, most is szokás szerint ébredtem, négy előtt. Ideültem az ágy elé, és nézlek...Milyen békésen alszol! Az arcodat fürkészem: homlokod redői kisimultak, a bajszod frissen vágott, a szád félig nyitva, mintha mondani akarnál valamit. Most a szempillád megremeg. Biztosan álmodsz... Álmodsz, igen, mert mosoly van komolyan is kedves arcodon. Szeretnék részese lenni álmaidnak, de ez lehetetlen, mert az álmod csak a Tiéd...És lehet, mire felébredsz, el is felejted.

Én is szoktam álmodni, ám a kedves álmok reggelre elillannak. Általában csak arra emlékszem, hogy szép volt. A rémálmok viszont mély nyomokat hagynak bennem, sokáig emlékszem rájuk.

Vannak éber álmaim is, évtizedek óta. Azt álmodom, hogy nem véletlenül születtem a világra. Azt álmodom, hogy gondokkal tűzdelt, magányos, néha tragikus életem egyszer csak megváltozik... Az évtizedek alatt álmodott álmom mindeddig nem teljesült, ám ahogyan nézem mosolygó arcodat, felcsillan a beteljesülés lehetősége. Ám azt is tudom, hogy az élet eléggé mostohán bánik az álmokkal. Az enyémekkel mindenképpen...
Most megint elidőzök az arcodnál....És ahogyan nézem, kezd elhomályosulni a szemem...Már alig látok, ám azt mégis észreveszem, hogy remeg a szempillád...álmodsz...
Álmodjunk együtt, jó?