Az Úr elgondolkodva nézegette Ádámot, amint csetlett-botlott a paradicsombokrok között. Elégedettnek kellett volna lennie, hiszen csinos kosztümében ott állt előtte a teremtés koronája, de elégedettség helyett valami furcsa hiányérzet uralkodott el rajta.
Figyelmesen mustrálni kezdte a férfit:
A szeme Barna, az arca Kormos volt, a hasán pedig virított egy kerek Fakó folt. De mitől kormos az arca? Csak nem megint a pokolban füstölgött a drága húsárak miatt? Na, majd elbeszélgetek vele. Remélem, most nem veszi viccesre a figurát?!
Ránézésre egyébként olyan „kis aranyos”- folytatta az Úr, de az a fránya hiányérzet egyre jobban hatalmába kerítette.
- Mit rontottam el? Mit kellett volna másként? –tette fel a kérdést magának. Az biztos, hogy remekül főz. Kedvencem is van. Még pedig a csikós tokány, ásítozom evés után.
Ezzel szemben, ha előttem áll, a lábai úgy „citeráznak”, hogy kedvem lenne elküldeni az ormosbányai népzenei minősítőre. Egyébként is mindig a hangot keresi. A minap véletlenül rálépett, mire én mondtam neki, hogy gyors tempóban szálljon le róla , de ő a füle botját sem mozdította. Az ormosbányai ötletemre Lucifer megjegyezte a múltkor, hogy hamar munka ritkán jó- mondjuk, ő tartja is magát ehhez, hiszen rendre elfelejti az ellenzéki kerek-asztal megbeszélések időpontját-, de én azért fontolóra veszem a dolgot.
Urunk tovább folytatta a mustrát:
- A tartása sem királyi. Még jó, hogy Ádámnak, nem pedig Mátyásnak neveztem el. Amúgy sem lehetne Mátyás, mert akkor ki kellene neveznem a kultúra urának, és ugye két Úr nem dudálhat egy csárdában.
Egyébiránt rendetlen is. Egyszer éppen Lukács evangéliumát hallgattuk, amikor az egyik tanítvány észrevette, hogy a szomszédját piszkálja. Rászólt, kérte, hogy viselkedjen rendesen, aminek egy ideig meg is lett a foganatja, de mostanában megint gyakran megfeledkezik magáról.
Az imént említett eset után Lukács meghatottan jobbjára ültette tanítványát és azóta is elválaszthatatlanok.
- Valamit másként kellett volna-, folytatta az Úr. De mit? Nem értem például, hogy miért könyörög minden egyes alkalommal esőért, ha megkérem, hogy vágja le a füvet a kapu előtt? Ennyire ki lenne száradva? Egy ideig teljesítettem én a kívánságát, de mivel a bárka egész faanyagunkat felemésztette, azóta nekem könyöröghet. Mondtam is neki egyik ilyen alkalommal:
- Te „fiju”! Rászikkad a bőr az orcádra, ha arra vársz, hogy én még egyszer megöntözzelek. A fene bánja, igyál inkább misebort, csak hagyj engem békén!
Na! Több se kellett neki. Azóta Noé a legjobb barátja, és a környéken csak így emlegetik: a Boros. Jó zsíros állást kellene neki adnom, akkor talán megváltozna. Mi lenne, ha ő lenne a vezetője az Öregek Tanácsának? Na, ezt még megfontolom!
De akárhogy is csűrjük-csavarjuk, valamit nagyon elhibáztam. Az sem tetszik benne, hogy nem hallgat rám. Pár napja megkértem például, hogy menjen el vadászni, mert vaddisznó pörköltre éheztem. Erre ő mit tett? Elment a berekbe horgászni, fogott egy csomó kárászt, majd elkezdte sütögetni a téren. Na jó! Kaptam én is kettőt, de én akkor is vaddisznót akartam enni. Mikor kérdőre vontam, azzal védekezett, hogy egészségesen kell étkezni, meg ő különben is, most fogyókúrázik.
Amúgy meg-mindezek ellenére-, jó polgár lehetne belőle, kellő támogatással akár mestere is lehetne a szakmájának. Na, szerintem ezt mi megoldjuk!
Az Úr eddig jutott az elmélkedésben, amikor egy kellemes orgánumú hang ütötte meg a fülét:
- Semmi se lesz rendben, ha nem olvassátok el a versemet, meg nem nézitek meg a képeimet, amiket felraktam tegnap a blogomba.
- Nocsak, nocsak! Szóval verset ír! És határozott is, úgy tűnik. Csak ne lenne állandóan a nyomomban. Még a végén a nyakamon marad, és akkor leshetek. Mi az eget csináljak?
És ekkor az Úr a homlokára csapott, a szeme felcsillant- Éles esze vágott, mint a beretva, ezért volt ő az Úr-, és lőn világosság:
Megteremtette a nőt-, majd felmentette a munka alól.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése