Saját dugámba dőltem :)

Na, most aztán jól megjártam! Tegnap, miután elterveztem, hogy mit sütök-főzök ma magamnak Szilveszterre, azt is eldöntöttem, hogy kimosok. Mert csak ne maradjon már  szennyes a jövő évre! A gondolatot tett követte, mostam is három adagot, aztán elégedetten lefeküdtem. Mikor ma reggel felébredtem, már korántsem voltam ennyire elégett. A szárító ugyanis itt feszít mellettem, tele a sok ruhával. Megszáradtak ugyan, de hogy nézne az ki, ha itt maradnának Újévre is? 
Mustrát tartottam köztük, hogy mégis, mennyit kell majd vasalnom? Mert amit nem muszáj, csak nem vasalom tán ki! Az eredmény lehangoló. Peti fiam ugyanis inget hord és szövetnadrágot. A nadrág még csak hagyján, nincs belőle csak kettő. De ing 7, azaz hét darab van. Nem beszélve a többi, vasalást igénylő ruhadarabról. 
Most tervet kell készítenem, hogy hogyan csináljam, hogy én is jól lakjak, és időm is maradjon a vasalásra?
Nézzük csak! Talán úgy kellene, hogy beviszem a vasalódeszkát az ebédlőbe, és miközben sül a csirkeszárny, én repkedek a konyha és a fent nevezett helyiség között. Mondjuk a repülés elég nehezen jönne össze, mert az a fránya gravitáció úgyis keresztbe tenne, de persze az is előfordulhat, hogy a szárny kel önálló életre, és kirepül a panírból.  Megkockáztassam én azt, hogy nekem csak a morzsa marad? 
Nem, nem! Kockáztat a fene! Nézzük akkor, hogy mi történhet, ha fasírtsütés közben vasalok? 
Tehát: a darált lapocka befűszerezve, megformázva belekerül a sütőedénybe. Én a konyhából ki, kézbe a vasaló és az ing, majd elkezdem a vasalást. Közben érzem a fasírt finom illatát, ám itt elidőzök egy kicsit, mert egy kedves ismerősöm azzal riogat, hogy a megszorítások miatt esetleg a májusi orgona is csak szép lehet, de szagos nem! Jaaaj, jaaaj! Ha már a szaglásom sem lesz az enyém, akkor mit eszem majd ezen a darált micsodán? 
Ez az ötlet is elvetve! De még ott a kakaós lepény! Próbáljuk csak ki!
Massza a tepsibe, majd a tepsi be a sütőbe, én meg ki az ebédlőbe! És vasalni kezdek. Ing a deszkán, vasaló a kézben, mint előzőleg. Már majdnem végigjárom az ing minden részét, amikor eszembe jut, hogy vajon emelkedik-e a tészta? Be a konyhába, kukucs a sütőbe! A tészta emelkedik, ám megint megtorpanok: csak a tészta emelkedik? Más nem? És itt elakadok...Szemem a nem is olyan távoli jövőt kémleli, és ott ragadok. Egészen addig, míg észre nem veszem a gomolygó füstöt, amit az ingen felejtett vasaló okoz. Mert látni még látok, bár nem olyan tisztán, mint kellene. És belátom, hogy felesleges ez az eszmefuttatás, felesleges a terv is. Jobban járok, ha először kivasalok. Úgyis egyre éhesebb leszek, ennek okán igyekezni fogok, hogy minél hamarabb végezzek. Ezért aztán az írogatást befejezem, és elköszönök azzal, hogy érezd jól Magad akkor is, ha a terveid csődöt mondanak! A legjobban azonban akkor jársz, ha olyat készítesz, amit megvalósíthatsz anélkül, hogy újat kellene készítened!
Legyen szép, mosolygós a napod!
vadrózsa