Keserves sors lett az enyém,
irigylek is néha másokat,
mert kezed soha nem nyújtod felém,
s szíved értem soha nem dobban.
Szemed nem néz a szemembe,
ábránd csak, hogy majd szeretsz,
Te nem érzed soha, ha Rád nézek,
hogy derűs, boldog és más leszek?
Olyan, mint jégcsap a szíved,
és rabláncon tartja szívemet,
melynek minden dobbanásában
visszhangzik újra a neved.
1994. február
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése